English  | Deutsch  | Magyar

A télies időjárás miatt rövid köszöntőkkel, majd szalagátvágással és kedélyes hordógurítással adták át rendeltetésének a mosonmagyaróvári MoWinParkot.A város új innovációs és kereskedelmi központjában a csomópont, valamint a belső úthálózat elkészültével befejeződtek a közművesítési munkák, a terület teljes egészében alkalmassá vált arra, hogy a telektulajdonosok megkezdhessék fejlesztéseiket, a betelepülésen gondolkodók pedig a valós lehetőségek sorában vegyék számba a Lajta-parti létesítményt. 
    Az utat építő Granit Hungária Kft. részéről Johann Gangl cégvezető hangsúlyozta, örömmel tölti el, hogy önkormányzati beruházásban működhettek közre, hogy minden határidőt betartottak, és munkájuk eredményét nyilvánosan adhatják át Mosonmagyaróvárnak. A parknak, illetve fejlesztőinek, tulajdonosainak sok érdeklődőt, ide költőző céget kívánt, a környékbelieknek pedig modern munkahelyeket. 
     - Az együttműködés, az összefogás és a merészség diadala, hogy most itt állhatunk – jelentette ki Szabó Miklós polgármester. Késve indult, de talán még nem elkésett beruházásról van szó, amelyben a Movinnov Kft. kapta a főszerepet. Az önkormányzat megbízásából a cég - Bella Sándor és Frank Péter vezetésével, irányításával - koordinálta a park kialakítását. A központ létrehozását pályázati pénz is segíti, az Inventio Consulting Kft. részéről Szijjártó Orsolyát illeti köszönet a sikerért.  
   Az összközművel, jó minőségű úttal rendelkező MoWinPark remélhetőleg gyorsan megtelik élettel, és korszerű telephelyek, üzemcsarnokok, kereskedelmi egységek szolgálják cégeik, illetve munkahelyek, adóbevételek formájában a város érdekeit is. 

We believe that good co-operation, creativity and flexibility are the firm basis of an effective project development.

12/21/2021 - 14:48