Szakemberek szerint új utat nyithat a turizmusban, s ezzel lehetőséget nyújt a kitörésre a térségnek a veszprémi Szalézi Szent Ferenc Kommunikációs Központ, amelynek kivitelezése gyakorlatilag bármelyik nap megkezdődhet.
Az ötletgazda, egyben a pályázatot lebonyolító cég, az Inventio Consulting egyháztörténetre, illetve a veszprémi egyházmegye történelmi múltjára építve töltené meg élettel, programokkal a várat, amelynek központja az érseki palota, valamint a pályázati forrásból megújuló Bíró-Gizcey-ház. Navracsics Tibor, aki részt vett a projektindító sajtótájékoztatón, úgy nyilatkozott, ez a beruházás lehetőséget teremt a királynék városának arra, hogy végre elfoglalhassa az őt megillető központi szerepet a régióban.
Veszprémnek előrelépést jelenthet turisztikai szempontból a fejlesztés, hiszen hiába bír számtalan művészeti, kulturális és történelmi értékkel, részben a Balaton közelsége miatt eddig ebben az ágazatban a város nem tudott jól teljesíteni. Az épített és a természeti kincs ma már ehhez kevés, programokkal kell mindezt megtölteni – vélik a turisztikai szakemberek.
A vár ma gyakorlatilag egy városrész, csupán átsétálnak az erre járó turisták, nincs ami ott is tartsa őket. A Szalézi Szent Ferenc Kommunikációs Központ ezen kíván változtatni. Jövő tavaszig a Bíró-Giczey-házat, melyet még Padányi Bíró Márton építtetett az 1800-as években, teljesen felújítják. Az épületben állandó és időszakos kiállítások lesznek. A pincében helyet kap egy régészeti bemutató, ostyasütő és gyertyaöntő műhely, a földszinten pedig hegedűkészítő látványműhelyt alakítanak ki. A teraszos díszkertben áll majd a halimbai füvesház, ahol nemcsak Szalai Miklós életét és annak füveskönyvét mutatják be, hanem a látogatók megismerkedhetnek gyógynövényekkel, s azok hatásával.
A pályázat ötletgazdája, Szijjártó Orsolya külön idegenvezetést képzelt el a felnőtteknek és gyermekeknek múzeumpedagógusok bevonásával, programokkal.
A projektindítón Navracsics Tibor veszprémi országgyűlési képviselő elmondta, Szijjártó Orsolya ötletével őt kereste meg először. A leendő miniszterelnök-helyettes azért támogatja az elképzelést, mert szerinte a beruházás kaput nyithat egy újfajta turizmusra: a vallási turizmusra, és abban hazai mérföldkőnek számíthat.
„Olyan közösségi tér fog itt megnyílni, mely a turizmus szempontjából meghatározó. Közösségeknek adhat otthont, és közösségeket szervezhet: Veszprém kedvelőinek közösségét az egész világból” – mondta Navracsics. A politikus hozzátette, Veszprém a beruházás által végre elfoglalhatja azt a méltó központi helyet a térségben, amely megilleti. Márfi Gyula veszprémi érsek hangsúlyozta, nem csak a turistákat szeretnék kiszolgálni. Az a remény is él bennük, hogy egy turisztikai látványosság által újabb híveket tudnak nyerni a katolikus egyháznak. „Gyakorlatilag népszerűsítjük egyházunkat a világban” – mondta az érsek.
http://www.magyarhirlap.hu/belfold/uj_utat_nyit_a_turizmusban_veszprem.html